Ismét karácsonyi menü három családnak

Tavaly indult a jótékony kezdeményezés, amelynek lényege, hogy komplett karácsonyi menüt kap három győri család. Az idén is győri vendéglátó ipari cégek gondoskodtak a főfogásról, míg a polgármesternek és a két alpolgármesternek a felesége a süteményeket készítette el.

A rendhagyó, de hagyományteremtő összefogás tavaly év végén indult. Az ötletgazda Páternoszter Piroska polgármesteri biztos az első ajándékozáskor úgy fogalmazott, a cél az volt, hogy kifejezzük tiszteletünket és gondoskodásunkat azok irányába, akik példaként szolgálhatnak másoknak, de az ünnepük esetleg kicsit szerényebb körülmények között telne. A felajánlást ugyanis három különböző élethelyzetben lévő család kapta, köztük egy a gyermekeit egyedül nevelő édesanya, egy hétgyermekes nagycsalád és egy fogyatékkal élő gyermeket nevelő család.

A teljes cikk ide kattintva, a GyőrpPlusz.hu-n olvasható